Nekünk Hazánk van itt a Kárpátok között,
Isten által kimért örök ajándék.
Melyet harcos hőseink vére öntözött,
És épített egy akarat, egy szándék.

E nagy magyar Alföldön éljük életünket,
Százfelé szabdaltan árván reszketünk
Görnyedten cipeljük súlyos terheinket
Vállunkat feltöri a kettős keresztünk.

Szittyák népének maradék virága,
Magunkra hagyva járjuk végzetünk,
Elárult minket e romlott Európa,
Közönnyel nézi, míg lassan elveszünk.

Elvették múltunk, s rótt emlékeinket,
Irigyek, s gyávák mindig akadtak
Idegen gyártotta történelmünket,
S az Akadémián még nekik falaznak!

De nékem örökre Hazám e Szent Föld
S szittya a népem, mely hazaérkezett.
Egykor Ősöm itt szántott, vetett, szőtt,
S a Tételnek hegyén templomot emelt.

Jöttek a véres viharos századok,
Ködbe vész múlt és sötét a jövendő,
A vén Dunán mégis mesélnek a habok,
S vigaszt nyújt nekünk fentről a Teremtő.

Hiszem, majd békesség köszönt e tájra,
S e megsebzett földből új élet fakad.
Solt fejedelemnek büszke városára