„Megvizsgáltam szívemet, s csak azt mondhatom, hogy a kötés, melyet szavakkal és tőrrel akartunk ketté vágni, erősebb, mint volt egy nappal elébb, mint volt valaha is: a kötés, mely Párma grófnőjéhez fűz. Úgy látszik, amit az istenek megkötnek, azt az emberek hasztalan akarják ügyes vagy gyöngéd, vagy erőszakos kezekkel szétoldani. Ezért vigyázzon Párma grófnője lelkére, s arra, hogy ne találkozzunk soha többé ez életben. A tűz kialszik, mondta a grófnő és minden indulat hamu lesz egyszer; de most hadd mondjam én, búcsúra, hogy van egyfajta tűz és indulat, melyet nem a pillanat varázsa fűt, nem az érzékek és a kíváncsiság, nem az önzés és a becsvágy szítanak, nem, van egyfajta végzetes parázslás az emberi életben, melyet nem oltanak el megszokás és unalom, nem olt ki a beteljesülés, sem a kacér kíváncsiság, nem tud eloltani a világ, igen, mi magunk sem tudunk eloltani. Ezt a tüzet csakugyan az égből lopták le emberi kezek, s az istenek most örökké irigykednek a tolvaj emberekre. Ez a tűz égni fog szívemben, s nem is akarom eloltani: s akármit ad az élet, s bármilyen hűséges leszek is jellememhez és műfajomhoz, tudni fogom, hogy ez az égés nem szűnik és életem tartalma. "