Éjfélre szült az anyám, hajnalra
meghalt, elvitte a láz és én a
mezőkön szülő erős anyákra
gondolok cifra szavakkal.

Apámat éjjel elvitte egyszer
a korházi ágyról, a szájtátó
orvosok közül a gond; akkor
otthagytam a vörösszemű
embereket, egyedül éltem
és élek a házakon kívül
régóta már.

Az őseimet elfelejtettem,
utódom nem lesz, mert nem akarom,
kedvesem meddő ölét ölelem
sápadt holdak alatt és nem tudom
elhinni néki, hogy szeret.

Néha csók közben azt hiszem, hogy
rossz ő, pedig meddő csak és
szomorú, de szomorú vagyok
én is és ha hajnalban a
csillagok hívnak, egymást karolva
mégis, együtt indulunk ketten

a napfény felé.