Nyomok után kutatok az emlékezetem szűrőjén át, megpróbálom
visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani. Hol volt
az a pont, amikor a szél feltámadt odakint, leveleket kavart
könnyedén, megjelentek azok a kis kellemetlen fuvallatok, amelyek
szoknyákat libbentenek föl, és kalapokat kapnak le fejekről? Az a
pont, ahol egy filmben szélcsengők kezdenek hátborzongatóan
csilingelni, boltok céltáblái nyikorognak és himbálóznak, kutyák
vonítanak nyugtalanul, és az idősebb és bölcsebb városi népek
gyanakodva néznek fel az égre? Mert az mérhetetlenül bosszantó a
dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem voltak áruló
nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek.