"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem,
igen, becsesebb, mint a jóság.Van egyfajta tapintat, ami az emberi
teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses,
járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy
beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint
valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi
sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a
másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha meg ozzuk vele és
nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat
és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka
emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is,
párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal
vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha
egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön,
nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a
másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen
hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos
hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő,
láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség
emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."
(Füves könyv)