Tudod arra gondoltam,
az ember mindig számon kér,
pedig minden döntés,
az ő,
a saját kezében van.
Mindig mindenre,
csak a lehetőséget kapja,
amivel, ha akar él,
de nem muszáj élni vele,
Az élet is csak lehetőség,
amit az ember
saját akaratából fogad el.
A szülei, az Isten,
Csak megkínálják az élettel,
Csak kóstolót adnak,
lehet nem kérni belőle,
az ember csak a lehetőséget kapja
az életre,
az élet élése szabadon választott,
és mi, mindannyian, akik szidjuk,
akik átkozzuk,
önként választjuk. Eldobhatnánk,
talán helyette másikat is kapnánk,
de ragaszkodunk ehhez a szidott,
de mégiscsak szeretett élethez.
Annyira szeretjük,
hogy érte mindent vállalunk,
fájdalmat, szenvedést,
csupán csak annyiért,
hogy néha,
egy pillanatra ki-kisüt
a mi Napunk.
A szerelmet is mi választjuk,
a szerelmet se tudja
senki reánk erőltetni,
valahol,
a lelkünk mélyén úgy döntünk,
szeretünk, de nem muszáj,
mi akarjuk,
ezért senkit nem hibáztathatunk,
ha nem olyan,
milyennek elképzeltük.
Mert a szeretet is egy lehetőség,
mint az élet, mi döntünk,
elpusztítjuk, vagy éljük.
De mi mégis választjuk,
sok-sok fájdalmat elviselünk,
egy-két gyönyörű pillanatáért...!