Nincs olyan nap,hogy ne gondolnék Rád.
Látlak az égben, amely kéken borul rám.
Látlak a zöldben, bokrok, fák között,
Napfényes esőben szivárvány fölött.
Látlak az utcán emberek forgatagában,
Hallom lépteid vágyaim sikátorában.
Érzem illatod rózsákba oltva,
Törlöm könnyeim, sírodra borulva.
Oly kedves voltál szívünknek.
De egy nap elhívtak a fények.
Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,
S keserves könnycsepp csordul le arcomon.
Az emléked szívünkben él míg élünk.
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.
De mért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont Neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.