Volt.
Vérrel szerzett valóság.
Volt Nagymagyarország!
Volt múlt, Árpád, Szent István,
Volt egy akarat és volt szabadság,
Sebzett szívek néma bánata,
Volt Mohács - síri-gyáva gyásza.
És volt mersz, volt feltámadás,
Miénk volt a Kárpát - az Adria,
Volt kenyér, lágy hófehér
És csak magyar volt egy testvér

Van.
Van szenvedés, éjszakák sírása.
Van jaj, panasz, pártok viszálya,
Van aki akar - van aki gyáva,
Van aki rongyos, béna, sánta.
Van akinek kötve a két keze s bánatos
S van aki most él van oly gyalázatos.
Van aki örül, aki nevet, aki nem akar
S van sok, aki már nem magyar!
És vagyunk kevesen, akiknek egy a könnyünk
Akik e csonka hazában szenvedünk.

Lesz.
Lesz még magyar jövendő!
Lesz még derűs idő - az eljövendő,
Kárpát ormán leng még piros fehér zöld,
Dübörg még ott alattunk a magyar föld.
Magyar lobogót lenget szellő az Adrián,
Magyar vezényszó hangzik majd a partján.
Volt - van - lesz! - amíg világ - magyar
S elpusztul mind, aki mást akar.
Van hitünk és van Istenünk, a Hadur
Küldi már vitézeit a tejúton - s jönnek
Glédába állnak a Kárpátoktól az Adriáig,
Megújulnak a régi szép csodák,
Lesz még egyszer Nagymagyarország!