Nem segít a végtelen,
ha egy kérdésre keresem a választ,
Bolyonghatok névtelen,
amíg a hosszú út el nem fáraszt.
És ha lehunyom a szemem,
s hallgatom az örök idők zaját,
ha meg is találom a helyem,
hallgathatom ezer ember jaját...
Nem éri meg elfutni a biztonságot ígérő égbe,
Nem éri meg, hisz úgysem juthatok már révbe,
Hiszen elfut a gyáva,
de marad, aki bátor,
hallgat a néma,
csak egy szótlan vándor,
Aki bármikor elmehet,
s mindent itt hagyhat,
aki mindent eltemet,
s nyugodt lehet,
ha nyomában csak pusztulás marad,
ha az enyészetté válik minden ember,
ha az úton már senki nem marad,
s a medréből kilép minden tenger...
Mögötte maradnak a poros városok,
Mögötte marad az ártalom zaja,
mögötte elnyűtt álmok börtönében szenvedő milliók hada...
Útjában az elkerülhetetlen vég,
melyekről a próféták szóltak rég,
Nyomában az elmúlás rothadó bűze,
Nyakában az emberiség minden mocskos bűne...
Ő csak megy előre,
megy a végtelenbe,
Bizonytalan jövő tárja szélesre karját,
Az álom véget ér,
a valóság elkísér,
S könnyektől reszkető kézzel nyit be egy új világ kapuján...