Csak ülök egyedül magam elé meredve.
Minek is élek, ha nem kellek már senkinek?
Kérdések jönnek, de válasz nélkül maradnak.
Várom, hogy jöjjön már, aki velem maradna.

Csak ülök egyedül a csillagokat nézve.
Választok egyet, talán szerencsét hoz végre.
Eljött a hajnal, vele véget ért az éjjel,
új nap kezdődik tele értelmetlenséggel.

Ma is csatát vívok önmagammal.
Ma is újra alul maradok a harcban.
Álarc mögé bújva beállok a sorba,
s játszom a szerepem, ahogy megvan írva.

Ne tudja senki meg, mily nagy fájdalmat érzek!
Ha megtudnák, talán élve eltemetnének.
A darabnak vége, megint vége egy napnak.
Álarcom leveszem, ha magam maradtam.

Mi bűnöm lehet, hogy ily drága az ára?
Mért nekem kell fizetnem örök magánnyal?