Házak, házak. Paloták. Esti fény.
Mégiscsak messziről jöhettem én.
Házak, paloták, palotasorok,
de szépek, de kevélyek voltatok!
Házak, paloták, kövek, ti kövek,
csak nem akart megnyílni szívetek.
Házak, megint paloták, éji fény.
Sokat hányódott még a jövevény.
Házak, paloták, palotasorok,
mint kőhegylánc, olyanok voltatok.
Kőhegyláncokban kevély kőszívek,
be mást vártam valaha tőletek!
Házak, paloták, rőt hajnali fény.
Napba nézett a fáradt jövevény,
s házak, paloták, palotasorok,
láng villant akkor, szörny jel rajtatok:
romokat láttam, sújtó tüzeket,
tornyaitokon az ítéletet!