Amerre a szem ellát, 
sírok, keresztek fekszenek,
ide az emberek,
koszorúkat,
virágokat hoznak,
én is csak megyek,
megyek,
mert szeretteim
sírjához lépkedem,
nekik rég nem fáj már semmi sem,
mert az örök birodalom ez,
hol ők is nyugszanak,
sírjukra,
a kedvenc virágukat hozom,
míg fényképüket simogatom,
lelkemben,
úrrá lesz a fájdalom, amiért
oly korán elhagytatok,
szemetekbe már
el nem mondhatom!
Édesanyám, szeretlek Titeket nagyon!