Már a bevezetés is térdre borulásra kényszerít. Himnuszunk remekmű. Ezt nem saját nemzeti voltomból eredő elfogultságom diktálja, hanem sok külföldi ismerősömnek is ez a véleménye. Rosszindulatú pletyka szerint Erkel nem is beszélt jól magyarul. Óriási tévedés, ugyanúgy, mint gróf Széchenyi István esetében is. A Himnusz kézirata alá Erkel szép, hibátlan magyarságú mondatokat írt.
Első jelentős operájának, az 1840-ben bemutatott Bátori Máriának szövegírója Egressy Béni. Ő írta a Hunyadi László és a Bánk bán szövegét is. Kettőjük baráti és kollegiális kapcsolatát Boito és az idős Verdi közös munkásságához hasonlíthatom. Egressy megható alázattal fordult Vörösmarty Szózatához, azt megzenésítve, halhatatlanná tette magát és a költeményt is. A Hunyadi László – első nagy nemzeti operánk – 1844-ben készült el. Több híres részlete – a nyitány, a cabaletta ,s a La Grange-ária – az utána következő években keletkezett. Erkelt szoros barátság fűzte a Doppler-fivérekhez, akik kiváló muzsikusok, zeneszerzők, hangszerelők voltak. Hármójuk közös szerzeménye az Erzsébet c. dalmű. Ferenc kiváló fuvolaművész, Erkel állítólag neki – vagy vele együtt – írta a Hunyadi-nyitány és a cabaletta fuvola-kadenciáit. Károly pedig honvédtiszt volt a szabadságharcban. Az opera híres kórusrészlete, a „Meghalt a cselszövő” 1848 tavaszának forradalmi indulója lett. „Lamberg szívében kés, Latour nyakán kötél”; a pesti tömeg ezzel a kórusrészlettel kommentálta az eseményeket.
A Hunyadi Lászlót és később a Bánk bánt is sokszor, kiváló szakemberek által átdolgozott formában adták elő, némi rövidítéssel és szövegváltoztatással. Mindez a darab előnyére vált, sűrűbb, drámaibb lett. Az opera és Erkel értéke nem csorbult meg ezzel, mint ahogy Madáché sem, amikor Arany néhány nagyszerű korrektúrával korszerűvé tette a Tragédia szövegét. A Hunyadi László nyitánya az egyetemes romantikus operairodalom egyik legnagyszerűbb zenekari darabja. Az operában zárt számok, áriák, együttesek váltakoznak rendkívül kifejező énekbeszéddel, recitatívóval. Az olasz operák formavilágában találkozik a verbunkos stílus az európai lírai kifejezésmóddal.
A következő bemutatóval várni kellett. Noha Erkel már 1852-ben megírta a Bánk bánt, Katona József drámájának operai feldolgozását, csak 1861-ben mutatták be. Az ok egyértelmű: a Bach-korszak nem nézte jó szemmel a történetet, amelyben enynyire élesen fogalmazódik meg az idegen elnyomás elleni lázadás. A Bánk bán átveszi Katona dramaturgiáját (egyéni és nemzeti tragédia), de a zenei építkezés fantasztikus hőfokra emeli azt. Nagy együttesei, tablói Verdi-i nagyságokba emelkednek, a címszereplő kettősei Peturral, Tiborccal, Melindával, Gertrudisszal csodálatos melódiaviláguk mellett nagyfokú drámai feszültséggel szólalnak meg. Petur és Tiborc mondatai a magyar történelem minden korszakában helytálló vádakat harsognak az idegen zsarnokság különböző formái felé. Megkapóan szép, finom hangszerelés kíséri Melindát az önkéntelen gyötrő bűntől a megtisztuló, de zavart Tisza-parti apoteózisig. Katona szövegét természetesen Egressy Béni varázsolta operalibrettóvá, de a híres Keserű bordal zenéje Vörösmarty soraira íródott, a Keserű pohárra. A „Hazám, hazám” kezdetű ária – túlzás nélkül mondhatjuk – második himnuszunk.
A Bánkot időrendben az olykor vidámabb hangvételű Sarolta követte, majd a Dózsa György 1867-ben. A Brankovics György pedig egy határozott lépés az utóromantika felé. Noha már nagy operáiban is használ visszatérő motívumokat (Hunyadi-téma, a békétlenek motívuma, stb.), ezek nem szövik át az operát, korántsem beszélhetünk Wagner hatásáról. (Érdekesség, hogy a Brankovics György I. felvonásában, amikor az ifjú Hunyadi László vezetésével megérkezik a magyar küldöttség a szerb despotához, felhangzik a jól ismert Hunyadi-téma.) A Névtelen hősök (1880) után már csak az István király következett 1885-ben, amikor már állt az Operaház. Erkel Ferenc operakomponista volt, de számos szép zongoradarabot is írt.
