A csitári hegyek alatt

 
A csitári hegyek alatt régen leesett a hó.
Azt hallottam, kis angyalom, véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet?
Így hát, kedves kis angyalom, nem lehetek a tied.

Amott látok az ég alatt egy madarat repülni.
De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni!
Repülj madár! Ha lehet, vidd el ezt a levelet!
Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet!

Amoda le van egy erdő, jaj, de nagyon messze van!
Közepibe, közepibe két rozmaringbokor van.
Egyik hajlik vállamra, másik a babáméra;
Így hát, kedves kis angyalom, tiéd leszek valaha.

 
Szomorú az idő 

Szomorú az idő, nem akar változni.
Nagy átok van rajtam, mért tudlak szeretni?

Szeretni nem tudtam, mégis megtanultam.
Búsulni sem tudok, azt is megtanulok.

Amerre én járok, még a fák is sírnak,
gyönge ágaikról levelek hullanak.

Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
mer az én kedvesem mást szeret, nem engem.

Köszönöm édesem, hogy eddig szerettél,
verjen meg az Isten, ha már megvetettél.

Verjen meg az Isten, veretlen ne hagyjon,
szeretetlen társat, hideg ágyat adjon.



 
Tavaszi szél vizet áraszt
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak,
Virágom, virágom?

Te engemet s én tégedet
Virágom, virágom.

Zöld pántlika, könnyű gúnya,
Virágom, virágom.

Mert azt a szél könnyen fújja,
Virágom, virágom.

De a fátyol nehéz ruha,
Virágom, virágom.

Mert azt a bú nyomdogálja,
Virágom, virágom.