Emlékeimben úgy él ez a táj,

mint az imádság,
mely örökérvényű.

A szülőföld – ahol az sem fáj,

hogy az élet után

elmúlás jön... és halál...



A föld, a rög, az ősi gyökerek,
ahol szerettél és szerettelek.
Ahol dacoltam a reménytelennel,

de jobb hazáról nem akartam hallani...

Nem tudtam menni, új ruhába bújni,

magamat valaki másnak vallani:

Mert mégis-mégis ideköt valami.