Érzem, hogy már rabom vagy,
s Tiéd már szabadságom.
Olyan szorosan foglak,
hogy lélegzetre vágyom!

Csókjaim bújdokolnak
öleden, mert már fájón
hajszolja őket egy vad
félelem: halálom.

Zokogva hívlak: - Hol vagy?
Te, akit úgy karollak,
hogy fuldokolva sírsz.

Ó, és ki tudja, hol van
magányod mélye, honnan
hallom, sikoltva hívsz!