Ébredj fel, ébredj fel álmaidból,
Földnek határa, hegy, halom!
A költő dalt az elközelgő
Tavasz nevében hallatom.
Zöldüljetek!...a gólya, fecske
Elérkezik s meglátogat:
Fogadjátok nyájas mosollyal
Az elfáradt vándorokat!

Szeretni nem mer a madárka...
A ritkás, tarlott berekben
Nincs elborító néma rejtek,
Hol édes a hű szerelem:
Fészket se rak...nincs lomb az
ágon.
Reá hűs árnyat hinteni:
Pedig...véletlen megjöhetnek
Féltve ápolt kicsinyei.

Medrében, a kopár mezőkön
Oly nyugtalan sír a patak,
Mint a kisded, kit bölcsejében
Soká magára hagytanak.
Oh keljetek fel, rét s mezőnek
Mélyen alvó virágai!
Ékes liljomok, nefelejcsek,
Jertek el hozzá - játszani!

Ébredj, szendergő élet ébredj!
Hideg sírodból törj elő:
Boruljon illatos virágba
A szintelen halom, mező!
Harsogjon a lég, a ligetben
Dal és visszhang beszéljenek:
A rétet dus rendek borítsák,
A rónát ért kalász-fejek!

Elég az álom! - lankadást ad,
Ha hosszu, új erő helyett,
Természet, a feltámadásra
A pillanat megérkezett!
Fel, fel! munkás meleg napokkal
Sietve eljövend a nyár:
Sok szép remény s teljesűlés
Gyümölcshozó üdvére vár!

Hideg világ! mély álmaidban,
Halld és érezd meg énekem,
Amellyel hivlak, költögetlek,
S fagyos kebled melengetem!
Dalom fennről a napsugárnak
Honából hangozik feléd:
Ébredj, ébredj! láttasd meg a dal
S meleg sugárak erejét!