itthon vagyok...! haza jöttem valahára,
Lelkem ezt az édes órát alig várta:
Megpihenni csendes élet, hű öledben:
Jöttem, mint siető hab, hogy jöhettem.

Haza felé még csak e táj hatalma kéklett,
Forró vágyam ölelé a messzeséget:
Fel se tűnt még házam tája, s már előre
Megcsapott a boldogságnak lágy szellője!

Kinyilt a völgy...a falucska ott van, ott van!
Dobogott a vándor szive hangosabban:
Mig csókod forrt a belépő ajakára...
Itthon vagyok, haza jöttem valahára!

Házi üszköm melegítő lángja mellett,
Keblemen a szomorú fagy ugy felenged!
Csordultig van az én szivem, annyit érzek,
Örömében olyan boldog, olyan részeg!

S nem is tudom: félig alva, félig ébren,
Pihenek a szeretetnek hiv ölében:
Két karomon ami kedves, kis családom:
Mi reményem , vágyam van még a világon?

Kis fiamat az ölembe teszi anyja,
S hosszan nyugszik mindkettőnkön pillanatja...
Nem tudok én mit mondani, nem tud ő sem -
De beszél a mosolygó ajk s könyező szem.

Majd ha lelkem szomorítják ujra gondok,
Vagy élettel és világgal meghasonlok:
Akkor nyájas, kibékitő gondolattal,
Ez a könyű, ez a mosoly megvigasztal.

Zárd magadba, lelkem! ezt a boldogságot,
Mely ez édes szép órában rád szivárog:
Mint a cseppet a virágnak kelyhe szokta,
Tartogatván hév napokra, bus napokra.