Mint a vidéket, csendes hajnalon
Csengő harangnak halk szózatja:
Merengő lelkem egy szent buzgalom
Titkos hatalma általhatja.
Tisztábban csendül a harangszó
Hajnalszellőben, harmaton:
Sohajts keblem! szemem könyűt ejts!
Tisztán zendülj dalom!

----------

I.

Teremtő Isten! hová tekintsek,
Hol ne lássam hatalmadat?
A fényes napban, a porszemben
Te megdicsőitéd magad!
Égen és földön mindenütt
Dicsőséges láng-fénye süt.
Bámultam a végtelen tengert,
S fűszálon függő harmatot:
Hozzám a búsult menny dörgése,
S a méhedongás elhatott.
Néztem a volkán égő poklába,
A fénybogárkát símogattam:
Hallám a vihar szárnyát zúgni,
S az ért kalászt zizegni halkan...
S - teremtő Isten! földön-égen,
Léted kiáltá minden nékem!

II.

Hatalmas felség, atyám. Istenem!
Dicsőségedet engedd zengenem!
Ki keblem, mint hárfát, felhúrozád:
Hadd, hogy éneke zengjen vissza rád!
Szívem nem tanulta a dalt s az éneket,
Mint a madárral az vele született:
S ha sárgult lombon a madár meghal:
Hová, hová lesz az elzengett dal...?
Hol vettem én e hárfa hangjait,
- Mely vigasztal, megkönnyít, boldogít? -
Szent újjad irta azt hatalmasan,
Lelkem, dalom hazája égbe' van.
Elzengnek énekim...s mig meghalok:
Megvárnak engem a mennyben azok!

III.

Volnék bár oly nagy, oly magas,
Hogy messze csillagok felett
Hordoznám büszke fejemet,
Hová nem ér a szél, a sas:
Nagyságom földön és az égen
Gondviselésed tartaná fenn.

Volnék bár oly kicsiny, parányi
Hogy a sziklák apró mohában
Eltévelyedném, mint a vándor
Kietlen rengeteg-homályban:
Tudna, látna gondviselésed:
Atyám, bölcs Isten, hála néked!

IV.

A kétkedés , e barna denevér,
Hozzám jöve s szárnyára vett:
Földet, tengert bejárta vélem,
S felhőkön túl emelkedett:
Most zúgó örvénynek felette
Függtünk, mint a sirály:
Majd tapogatva tévelyegtünk
Hideg barlang homályinál...
De elfáradtam, s visszavágytam én
Csendes lakodba, égi hit!
Csendes lakodnak tűzhelyénél
A béke lángja melegit.

V.

Bányász vagyok,
Kincset keresve nyugtalan,
Pályám nehéz,
A kincs mélyen, s eldugva van.
Világosító bányamécsem,
Ne aludjál ki, oh remény!
S mely a lopók kezére nem jut:
A kincset megtalálom én!

VI.

Miként a tenger mindenfelől
Körülfogja a szigetet:
Körülfogod te a világot,
Isten, legtisztább szeretet!
Ha a szigetből kiindulok:
Mindenfelől csak vízbe lépek:
Égen, földön szerelmed érzik
Ezer világok, teremtések!

Mély kútfeje a szeretetnek!
Legyek hasonlatos hozzád!
Te tenger vagy: harmatcsepp legyek én,
Mely tisztán fénylik a fa levelén,
Enyhülést hoz, és áldást ád!

VII.

Adtál fájdalmat, oh Uram! gyakorta
Könnyel áztatom nyoszolyám!
Sok ellenségeim csúfolnak, gyülölnek,
Szeretetlenűl törve rám...

Jól tetted, hogy fájdalmat adtál,
Hogy bút küldél a bú helyérül:
Lelkem, könyűimnek vizében,
Mint a gyolcs megtisztúl, fehérűl!

Föl hát, csak bántsatok!
Próbáljatok meg emberek!
Ezzel csak boldogságot adtok:
Mert nektek én - megengedek!

VIII.

Harangoznak...menjünk az Úr házába!
Oh hívek, jertek, jertek el!
A jobb élet előérzelme hat meg,
Ha sok nép együtt énekel:
Arany tenger van a mennyégben,
Szent tengere az énekeknek:
Arany patak a mi énekünk,
Rengő hullámai velünk
Mennybe folynak, mennybe sietnek.

IX.

Mint a madár nyert gyors szárnyakat:
Lelkem szárnya szabad akarat:
Tudom: kelet felől korány,
Nyugatra éj vagyon,
Északra fagy, meleg hon délre.
Lelkem akármelyik vidékre
Repülhet szabadon!

X.

Halkan járjatok, ne beszéljetek...
Hadd nyúgodjék a haldokló beteg!
Imé a természet halálra vál,
Eltépett, sárgult koszorúinál:
Lehullt fájáról a zöld lombozat,
Mi ünnepélyes fájó pillanat...!

Terepély fádon, oh lét és idő!
Levélként emberek milljója nő:
Ott együtt lakik az ősz és tavasz,
Ez a levél hull, most zöldül ki az.
Ágaidról az elmúlás szele
Ha fog fuvallni le...?

XI.

A temetőbe ki...! barátomat
Látogatom meg a sírhant alatt.
Ha meleg-e még ajka, kebele?
Oly régen nem beszéltem már vele!
Leülök a puszta sírhalmon,
S mit beszél a csend...hallom, hallom!

Én a hant felett, ő a hant alatt,
Úgy kibeszéltem véle magamat...!
Igen, igen! vágy és emlékezet
Nyelvén, az élő a holttal beszél:
A vándor darvat vágya elviszi
Kiesb hazába, hol nem éri tél.

Üdvöz légy, uj életnek vágya!
Te biztos úti levelem:
Utánad én a jobb világot
Tudom, hogy meglelem...!

XII.

Mi szép a mennybolt éjszaka!
Mi szépen ragyog csillaga!
Oh melyikben lelek hazát,
Ha majd szívütésim megállnak,
S nyugodtan mondok a világnak
Jó éjszakát...jó éjszakát...!?

------------

Miként az esthajnal csendében
Zengő harangszó halkan elhal:
Halkan elhal, elzengett dal...
De a buzgó dalnok lelkében,
Mint a harang múló szózatja:
Zengelmét még viszhangoztatja