Várad: a kicsi magyar élet
Nagy és új küzdőit te adtad,
Költők és más ifjú merészek
Benned ébredtek, és akartak,
Áldott a te száz esti fényed,
És áldott nyugtalan vigalmad.
Pogány örömre emlékezvén,
Megáldlak én, bús keresztény!

Hisz benned lettem én is újjá,
S gyászom palástját porba vetve
Indultam el újult ifjuság
Babéros útján szerelemre.
És áldott legyen ama utcád,
Hol ő lakott, a vágyam lelke,
S áldottak a színházi esték,
Melyek Annát felém vezették.

Várad: szőlőkoszorús őszöd
Mily tarka pompa tört szememben,
S a Kispipában kék ködök közt,
Hány szürke bánatot feledtem,
Mikor az élet öklelőzött,
S az évek szálltak már felettem,
S én csak daloltam, s késve késtem
Aratni jégvert kid vetésem.

Várad: hol Ady Endre arca
Ragyogott éjszakák homályán,
S új versek csengő, könnyű harca
Vágott rendet a régi gárdán,
S a kávéházi zűrbe, zajba
Tárogatónk zendült, kiáltván:
Hogy akik itt sírnak, loholnak,
Mind váteszeid, tarka Holnap!

Fogadd e dalt, mint vallomását
Magányos, messzi szeretődnek,
Város, kinek nem látni mását,
Ily újat, vígat és erőset,
S bár poromat - hisz visszavárják -
Adom e szent szülötte földnek,
Borús vágyam derűs magasban
Várad felé száll nyughatatlan!