Él a pacsirta télen is,
fütyölne is szegény,
de zord az ég, távol a nap,
hideg a téli fény.

Kopár a föld, hó, jég alatt
senyved a zöld vetés,
felfelsikolt a kis dalos
torkán a szenvedés.

Felfelrepül, de szárnyait
a fagy bénítja meg.
Hiányzik néki odafenn
az éltető meleg.

Hiányzik odafenn a fény
s hiányzik idelenn
a föld virágos kebelén
elbúvó szerelem.

De ő halálig hisz, remél
dicső tavaszt, nyarat
s örül, ha egy zabos szekér
az úton elhalad.