Gyónom mindenkinek, a földnek, az égnek, a fűnek é
fának, a patkányoknak, a kalauznak, az idegorvosoknak,
Eszti néninek és mindennek, ami mozog vagy áll, él
vagy meghalt, hogy tiszta vagyok.
Olyan tiszta, amely mocsokká válik, a legnagyobb
szemétté. Olyan tiszta, amely röhögésre vagy cinizmusra
kényszeríti a barátaimat, az ellenségeimet. A barátaim
a legjobbat akarják. Közben megszüntetnek, kristály-
vércseppé merevítenek, aprófává vagdalnak, és
értetlenül nézik, miért nem virágzom.
Az ellenségeim építenek a csapásaik alatt.
Irgalmazz nekem, madár, akit nem etettem, virág, akit
nem öntöztem, leszakítottam. Öreganyó, nem adtam át a
helyem: lila kendős, majd' föllöktelek: koldus, akinek
pénzt adtam - nem adtam: bogár, eltapostam: ordítsatok
fel néma szóval:
Irgalmazzunk neki!
Könyörgöm én is értetek.
Az én vétkem, az én igen nagy vétkem, hogy mindent
így akartam.
Részeg Kálmán bácsi,
nagy lábú Kató néni,
elröpült csókám,
eltűnt sündisznóm,
hallgass meg engem, hallgass meg minket.
- A kiáltásom kerüljön el mindenhova.
A tengerekbe, a sziklák közé, az emberek szívébe.
Oldozzatok föl el nem követett
bűneimért, szeressetek az elkövetettekért.
Legyen veletek, amire vágytok.
Az élet legyen veletek.
És szűnjön meg a mormogás: a te lelkeddel.