Mindenhová el kellene mennem,
Hová szívem régen sírni hordtam.
El kell vinnem, hogy nevessen ottan,
Mert ott most is siratnak még engem.

Régi erdőm tépett hajjal, gyásszal
Gyászol vérző törzsével a fáknak.
Ottan most is vacognak az ágak
S régi tájak búja ideárnyal.

El kell mennem régi szobám látnom,
Mert ég benne még magányom vágya
Vérző lánggal. Égve maradt máglya,
Istenemúlt, elhagyott oltáron.

Leszedem majd gyászom lobogóit,
Hogy árnyékuk rám és rád ne szórják.
De hogy érjem el a régi órák
Messze úszó fekete hajóit?

Fehérséged fényli most a lelkem.
Hiába. Nem száradnak a könnyek.
Régi nóták, rég olvasott könyvek,
Mindig, mindig siratnak majd engem.