Hazám, Európa,
aggódom érted.
Azt mondják rólad, hogy vén vagy,
kiöregedtél,
csillogásod csalóka viszfénye
elmult századoknak-
õsi tölgy,
még magasan tartod koronádat,
lombjaid dúsak,
árnyékadók
s még sokan zarándokolnak messzirõl hozzád
épülni
csodálni
és pihenni
gazdagságodban,-
de belül már morzsolják törzsed a férgek
s az elsõ komoly vihar
kidönt.

Európa!
Rajna, Szajna, Duna,
várak, kastélyok, parasztházak,
zsellérek, apró vízesések, nyaralók,
fenséges dómók, ismeretlen freskók,
könyv, szabad kutatás, forradalmak és balladák,
szonettek, tercínák és szinfóniák szülõföldje-
tartsd magad!

Nem kell a Szármata síkság csábító színe,
féltelek tõle, hazám.
Hamis próféciák ne rendítsenek meg!
Kína bölcsõje lehet mélyebb, mint Te,
de idegen nékem-
s nem kell a mély, mibe szállni nem tudok.
S a barna tér sem,
mely csak ûr szememnek.

Üzd el a kuruzslókat és vajákosokat magadról,
kik sárga hasznot sütnek lázas testeden,
és hajlított csövü kényelemért
s Gépország vizen hozott aranyáért
ne add el,
nem adom szellemed!